Az új magyar alkotmányt előkészítő bizottság - melyből jelzem, az ellenzék már régen kivonult- hamarosan kérdőíveket küld szét a magyar állampolgároknak. Ebben olyan kérdésekről mondhatja el véleményét az egyszerű honpolgár, melyek alapjaiban változtathatják meg a 21.századi Magyarország gazdasági-társadalmi életét.
A kérdések egyike az lesz, hogy járjon-e az általa nevelt gyermekekért cserébe plusz szavazat az állampolgárnak? Magyarul: ha parlamenti vagy önkormányzati választások lesznek, a gyerekesek/ nagycsaládosok előnyt élvezzenek-e a többiekkel szemben.
Olyan elképzelés is felmerült, hogy minden gyerek után járjon egy többletszavazat. Az az állampolgár tehát, aki nyolc gyereket nevel, voltaképpen kilenc szavazónak számítana.
Bár tiszteljük a kormány azon törekvését, hogy meg akarják ismerni az emberek véleményét, s így megalkotni az új alkotmányt, nézetünk szerint a gyerekvállalást nem ilyen módon kellene honorálni. Mert, ha minden gyerek után jár egy szavazat, óriási versenyfutás indul majd a nagycsaládosok kegyeiért, s ezen versenyfutásban lesznek olyan erők- főleg a kisebb településeken- melyek készek klesznek meg engedett eszközöket is alkalmazni.
Azt tanácsoljuk tehát, a kérdőíveken ne mondjunk igent a "gyermekért szavazat" ötletre. Nem jár jól ezzel sem az ország, sem pedig a családok.
Gyerekért szavazat?
2011.02.14. 11:00 - Balintpeter
Címkék: család gyerek orbán kormány alkotmány kérdőív gyerekvállalás szavazat
A bejegyzés trackback címe:
https://csaladok.blog.hu/api/trackback/id/tr342659930
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.